GAL Sertéskollagén Peptidek-ben a kollagén már eleve peptidek formájában van jelen, azaz elő van emésztve, hidrolizálva van. Így a felszívódása már jó és az emésztésünket sem terheli. Ez az emésztést már alig igénylő kollagén peptid (hidrolizált kollagén) segíti a bőr fiatalos rugalmasságának megőrzését és az ízületek megfelelő működésétét, hajlékonyságát.
A bőrre és ízületekre kifejtett hatás csak kollagén peptidek fogyasztásával kapcsolatosan igazolt, nem előemésztett (táplálkozásból fogyasztott) kollagén esetében nem. (Fontos megjegyezni azonban a gyomor- és bélnyálkahártyára a táplálékból származó, nem előemésztett kollagén a jó hatású egyes szakemberek szerint).
Adagolás: Napi 10g (1 púpozott evőkanál) fogyasztása javasolt napi 1 vagy 2 alkalommal. Íze nincsen, de enyhe szaga miatt érdemes narancslébe, kakaóba vagy pl. tejszínes-vaníliás italba keveri, melyek remekül elfedik azt.
Az emlősök szervezetét felépítő fehérjék legnagyobb részét kollagén típusú fehérjék adják, hiszen a bőr, csont, ízületek, erek, kötőszövetek és különböző szervek jelentős részét ezek alkotják. Idáig a kollagén típusú fehérjék 28 fajtáját azonosították, azonban a szervezetet alkotó kollagének 90%-át egyetlen típus adja, az I-es típusú kollagén fehérje. A kollagén-fehérjék a többi fehérjétől főleg nagyságukban és aminosav-összetételükben különböznek. Ezek szervezetünk legnagyobb méretű fehérjéi. Aminosav-összetételük pedig a többi fehérjéétől abban különbözik, hogy glicin-tartalmuk nagyon magas (~35%), sokkal alacsonyabb az ún. elágazó láncú aminosav-tartalmuk (BCAA: leucin, izoleucin, valin), nem tartalmaznak triptofánt, és cisztein- és metionin-tartalmuk is jóval alacsonyabb.
Lássuk akkor most mire is jó a közvetlen kollagén kiegészítés! Elöljáróban fontos tisztázni, hogy a normál étkezési zselatint (ahogyan pl. a kocsonyát is) óriás méretű fehérjék alkotják, amelyek alig emészthetőek. A kutatásokban kizárólag előemésztett (hidrolizált) zselatint/kollagént használtak (többnyire italba keverhető por formájában). Ezek kollagén peptideket, és nem egész fehérjéket tartalmaznak. A normál zselatinról nem tudni, használ-e. Mire jók tehát a kollagén peptidek:
Bőr és haj
- Csökkenti a nagyobb ráncok mélységét, és megállítja újabbak kialakulását, kisebb ráncokat segít eltünteti.
- Fokozza a bőr hidratáltságát és feszességét.
- Fokozza a bőr kollagén- és elasztin-tartalmát, így a rugalmasságát.
- Növeli a bőrben mért hemoglobinszintet, tehát javítja a mikrocirkulációt.
- Csökkenti az arcbőr zsírosságát, így az akné előfordulását, súlyosságát.
- Vastagabb, sűrűbb hajhoz, gyorsabb hajnövekedéshez segít.
- Csökkenti a szeborreát (a hajzsírosodást és a korpásodást).
- Csökkenti a diffúz és férfias típusú hajhullást (férfiaknál és nőknél is).
Továbbiak:
- Csökkenti az ízületi fájdalmakat.
- Fokozza az alvás hatékonyságát (a glicin-tartalma miatt).
- Fokozza a tanulási képességet, az emlékező-, felidéző-képességet stimuláció nélkül (glicin).
- Fokozza a nagyagyban az új idegsejtek termelődését (erre csak egérkísérletet végeztek).
- Segíti csökkenteni az étvágyat az emésztőrendszer által termelt hormonok kiegyensúlyozása által.
- Fokozza a perifériális keringést (fejbőr és ujjak).
Az akciós termékeinket ITT találjátok.
Gyártó weboldala: https://www.gal.hu/