Ha házilag készítjük a curry pasztát, a hozzávalókat késes aprítógépben simára turmixoljuk.
A marhahúst és a krumplit falatnyi méretű kockákra vágjuk.
Előkészítünk egy nagyobb lábost. Felhevítünk benne két evőkanálnyi olajat, majd közepesen magas lángon folyamatosan kevergetve átpirítjuk benne a felkockázott marhahúst. Kiszedjük és félretesszük.
Ugyanabban a lábosban újra olajat hevítünk, 3-4 perc alatt illatosra pirítjuk benne a currypasztát. (Ha a currypasztát kókuszolajjal készítettük, kevesebb zsiradékra lesz szükségünk, ha vízzel, több zsiradékra.)
Hozzáadjuk az őrölt fűszereket, fél perc alatt összepirítjuk.
Hozzáadjuk a kesuvajat, a tamarind pasztát, a mézet és pár kanál kókusztejet. Addig keverjük, míg a kesuvaj és a méz teljesen feloldódnak a szószban.
Felöntjük a maradék kókusztejjel és az alaplével, hozzáadjuk a pirított húst, és ízlés szerint sózzuk.
Lefedjük, és alacsony lángon másfél-két óra alatt puhára főzzük a húst benne. Az utolsó 20 percben hozzáadjuk a krumplit is, és sűrűre főzzük a curryt.
Ha szükséges, utánasózunk, és cayenne borssal ízesítjük.
Forrón tálaljuk, frissen aprított thai bazsalikommal és durvára tört kesudióval megszórva a tetejét.